Már a mozikban: Az Eichmann show

Olvasói értékelés: 1 Csillag2 Csillag3 Csillag4 Csillag5 Csillag (Még nics szavazat, légy az első!)
Loading...

Filmbemutató 2015: Az Eichmann show Az Eichmann-per, amely milliók szemét nyitotta fel a második világháború után 16 évvel. Az emberi szörnyeteg zsidók millióit küldte a halálba, köztük a magyar zsidóság jelentős részét is.

Augusztus 27-től látható a hazai mozikban Az Eichmann Show című brit filmdráma, amely egy új szemszögből mutatja be az Eichmann-per eseményeit: a tárgyalássorozat globális TV-közvetítésének kulisszái mögé enged bepillantást. A megrázó archív felvételeket feszült játékfilmes dramaturgiával vegyítő film az auschwitz–birkenaui haláltáborok felszabadításának hetvenedik évfordulójára emlékezve készült, a BBC közreműködésével.

1960-ban az Argentínában bujkáló egykori SS alezredest, a második világháborúban a zsidóság szisztematikus megsemmisítését célzó Végső megoldás egyik legfontosabb végrehajtójaként milliókat halálba küldő – többek között a vidéki magyar zsidóság deportálását irányító – Adolf Eichmannt az izraeli titkosszolgálat ügynökei elfogják és titokban Jeruzsálembe szállítják, ahol 1961-ben bíróság elé állítják emberiség elleni bűntettekért.

Az Eichmann-show

Az amerikai televíziós producer, Milton Fruhtman (Martin Freeman) filmet akar készíteni a tárgyalássorozatról, mert szilárdan hiszi, hogy a minden eddiginél nagyobb nyilvánosságot kapó per kapcsán a világnak meg kell ismernie a holokauszt borzalmait, hogy soha többé ne éledhessen újjá a nácizmus eszméje. Tervéhez csatlakozik a baloldali nézetei miatt Amerikában tiltólistára helyezett rendező, Leo Hurwitz (Anthony LaPaglia) is, és halálos fenyegetések és számtalan akadály ellenére nekilátnak a közvetítés megszervezésének. Munkájuknak köszönhetően Eichmann-per eseményeiről napi rendszerességgel szerkesztett műsor végül több mint három tucat országban került sugárzásra, ez lett minden idők első globálisan bemutatott televíziós közvetítéssorozata, amely hatására világszerte nézők milliói szembesültek döbbenten az egykori haláltáborokban történtekkel.

Filmelőzetes

A film a koncentrációs táborok felszabadításának hetvenedik évfordulójára emlékezve készült a BBC közreműködésével és támogatásával, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy elmélyítse a történelem ezen epizódjáról szóló ismereteket. Paul Andrew Williams egyedi megközelítésű és különleges formanyelvű, két szálon futó alkotása kitűnő arányérzékkel használja fel a dokumentumfilm-elemeket, archív fotókat és felvételeket, amelyek a játékfilm jeleneteibe illeszkedve azt az érzetet keltik, mintha a néző valós időben követné az eseményeket. A film amellett, hogy az Eichmann-per dokumentarista hűségű nyomon követésével a történelem e szörnyű fejezetének lehető leghitelesebb, megrendítő hatású feldolgozására tesz kísérletet, a per TV-közvetítésének kulisszái mögé tekintve a tömegtájékoztatás már kezdeti korszakában is felmerült, manapság talán még aktuálisabb morális kérdéseit is feszegeti, erre utal az első hallásra meglehetősen furcsa képzettársításnak tűnő filmcím is. Miközben a per kapcsán egyre mélyebben ismerjük meg azokat a embertelen módszereket, amelyeket a nácik alkalmaztak a koncentrációs táborokban, egy páratlanul izgalmas történet bontakozik ki a televíziózás hőskorából, egy olyan TV közvetítés megvalósulásáról, amelyet hatásai és tanulságai kapcsán a mai napig példaként említenek. A film rávilágít arra is, hogy egészen 1961-ig Amerikában és világszerte emberek milliói a holokausztról szóló beszámolókat beteges fantázia szülte képzelgésnek titulálták, egyszerűen nem akarták elhinni, hogy ilyen borzalom egyáltalán létezhetett.

A filmalkotást augusztus 27-től mutatják be országszerte a Pannonia Entertainment és a Freeway Entertainment forgalmazásában. Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Művész Moziban, a Puskin Moziban és a Tabán Kinotékában vetítik, emellett országszerte számos további filmszínházban, többek között Szegeden, Pécsett, Debrecenben, Szombathelyen, Salgótarjánban, Egerben és Szolnokon is láthatják a nézők, angol nyelven, magyar felirattal.

A vetítési helyszínek részletes listája a film Facebook-oldalán, a http://www.facebook.com/AzEichmannShow címen olvasható.

Forrás: Pannonia Entertainment

 

Ha tetszik, jelezd nekünk:

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top