Molnár Nikolett továbbjutott a Hungary’s Got Talent döntőjébe

Molnár Nikolett a Hungary’s Got Talent elődöntőben egy rúdtáncos produkciót adott elő. Ezzel sikerült meggyőznie a Got Talent nézőit és a zsűrit is, hogy helye van a legjobb versenyzők között, így vele is találkozhatunk a december 19-i döntőben. Nézzük újra Molnár Nikolett produkcióját!

Bemutatjuk a világszerte sikeres tehetségkutató műsor harmadik elődöntőjében bemutatott produkció videóját, ami végül a továbbjutáshoz vezetett.

A Hungary’s Got Talent elődöntőit élőben közvetítette az RTL Klub, a nézők telefonnal és sms-ben szavazhattak kedvenceikre. Az elődöntők első két helyezettje biztosan továbbjutott, a harmadik és a negyedik helyezett között a zsűri szava döntött a továbbjutásról. Amennyiben nem tudtak dönteni, azaz 2:2-re végződött a zsűri szavazás – mint az utolsó elődöntőben – akkor a közönség szavazatai döntöttek a harmadik továbbjutó helyről is.

Molnár Nikolett előadásában együtt volt az erő és a báj, a hihetetlen fegyelem, összpontosítás és ugyanakkor a könnyedség, az erotika. A zsűri állva tapsolt a továbbjutást jelentő, csodálatos produkció végén:

Molnár Nikolett Hungary’s Got Talent harmadik elődöntő

Az RTL Klub Hungary’s Got Talent tehetségkutató műsora a jövő szombaton befejeződik, és az már biztos, hogy a december 19-i döntőben az első elődöntőből bejutott versmondó Czuczor-Gidai Zsófi, a soproni Dirty Led Light Crew táncos csapat és a bűvész Badár Tamás, a második elődöntőtőből bejutott All In táncegyüttes, a Talamba ütős együttes és a Szupergirls táncegyüttes mellett ott lesz a harmadik elődöntőből bejutott Molnár Nikolett is!

RTL Klub
fotókredit: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top