A nyugdíjkedvezmény szabályai módosultak

A nők 2011 óta kérhetik, hogy 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhassanak. A program indulásának évében csaknem 50 ezer, 2013 decemberéig csaknem 200 ezer nő élt ezzel a lehetőséggel.

A nők 2011 óta kérhetik, hogy 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhassanak. A módosult szabályozás miatt most többen élhetnek a lehetőséggel.
A nők 2011 óta kérhetik, hogy 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhassanak. A módosult szabályozás miatt most többen élhetnek a nyugdíjkedvezmény adta lehetőséggel.

Eddig mintegy 3 ezer munkavállaló, és 500 cég érdeklődött a Nők 40 plusz program iránt. Tavaly decemberig csaknem százezer nő vonult nyugdíjba 40 év munkaviszony alapján. Év végéig további 20-30 ezer igénylőre számít a kormány.

Módosul a Nők 40 plusz program, ami azt jelenti, januártól többen vehetik igénybe az öregségi nyugdíj előtti időszakra vonatkozó kedvezményeket – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

Tavaly novemberben indult el a Nők 40 plusz program. A kormány azoknak az 55 év feletti nőknek segít elhelyezkedni, akiknek megvan a 40 év munkaviszonyuk, illetve már csak egy év hiányzik ehhez. Az érintettek köre pedig most tovább bővült.

Ha valaki 55 éves kora után veszíti el a munkáját, nagyon nehezen talál újat, és mi azt próbáljuk biztosítani, hogy munkával vonuljon nyugdíjba, akinek 30-40 éves munkaviszonya van – mondta a műsorban Kósa István, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője.

Azoknak a nőknek, akik 60 évesek elmúltak és álláskeresők, már nem kell igazolniuk a munkával eltöltött éveiket. Az 55. életévüket betöltött hölgyek pedig már 37 év szolgálati idővel beléphetnek a programba, az érintetteknek legalább egy hónapnyi nyilvántartott álláskeresői státusszal kell rendelkezni.

Kósa István elmondta: eddig mintegy 3 ezer munkavállaló és 500 cég érdeklődött a program iránt.

A nők 2011 óta kérhetik, hogy 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhassanak. A program indulásának évében csaknem 50 ezer, 2013 decemberéig csaknem 200 ezer nő élt ezzel a lehetőséggel. A program azoknak a nőknek kedvez, akik korán kezdtek el dolgozni, és emellett iskolába jártak vagy gyereket neveltek. Év végéig további 20-30 ezer igénylőre számít a kormány.

Kapcsolódó információk: A kormányhivatal oldala a nők nyugdíjkedvezményéről

Friss: Lehet dolgozni a kedvezményes nyugdíj mellett?

Összefoglaló az öregségi nyugdíjjogosultságról + korhatár táblázat

Forrás: hirado.hu | M1 – Ma reggel | 2014. február 01.
{adinserter 4}

Ha tetszik, jelezd nekünk:

17 Comments

  1. Czier István2014-06-08

    Miért csak a hölgyek mehetnek 40 éves munka viszony után nyugdíjba?????? Én rendelkezem 40 éves munkaviszonnyal de már szívesen elmennék nyugdíjba, szakmámba eltöltött évek sajna tönkre tették egészségemet,leszázalékoláshoz kevés,de már alig birok menni és még midig menni kell.Úgy érzem ez igazságtalanság a férfi társadalom felé,ezzel nem azt szeretném éreztetni hogy, a hölgyek nem érdemlik meg,sőt nagyon is.

    1. Klement Györgyi2014-07-22

      Igazad van István!!! A férfiak is elfáradnak a hosszú évek alatt a munkahelyen eltöltött munkában, – a mai világban meg a munkahelyi (szépen mondva!) piszkálódásba, meg az elvárások megfelelésébe. Ez már nem a sok évet ledolgozott, X évesnek való állapot. Ezt a helyzetet azért alakítják ki, hogy a nyugdíjas éveket az emberek már ne is éljék, – vagy érjék meg. A kor előrehaladtával az emberi szervezet nem frissebb lesz, de ezt a törvényhozók nem érzik, mert nem a fizikai munkában töltötték el a munkaéveiket. Ők csak az évek számát veszik észre, – hogy mennyi a koruk. Nekik is minimum 40 évet keményen fizikai munkával kellene dolgozniuk azért, hogy a családnak megélhetést biztosítsanak, akkor talán más törvényeket alkotnának.

    2. Kis-Bankné K. Marianna2014-08-04

      Megkülönböztetésnek tartom, hogy csak a nők mehetnek el 40 év szolgálati idővel nyugdíjba.
      A férjemnek 43 éve van és még van 3 és fél éve a nyugdíjig. Munkalehetőség az nincs 42 % rokkantsággal, 29 ezer Ft-ból, cukorbeteg és magas vérnyomásos gyógyszerek mellett éljen meg. Az Én rokkant nyugdíjam szerencsére egy kicsit jobb és Én most mehetek már öregségi nyugdíjba is. De nekem is volt 40 évem már akkor amikor rokkant nyugdíjas lettem.

      Azt hiszem ezen is el kellene gondolkozni a kormánynak. Ha egyen jogúságról beszélünk, akkor a férfiakra is vonatkozzon az ami a nőkre.

  2. Zoli2014-06-17

    Ezt hívják DISZKRIMINÁCIÓNAK!! Ami ellen a nőknek is fel illene lépniük !

    1. Reni2014-06-18

      Pontosan úgy van, ahogy mondod!

    2. Bea2014-07-03

      Diszkrimináció? Érdekes, akkor nem tolonganak a férfiak, – tisztelet a kevés kivételnek – “hogy én is, én is, csinálni akarom”, amikor gyereket kell nevelni, háztartást vezetni, szexis szeretőnek lenni, mindezt a ledolgozott – sokszor napi 12 órás – munka mellett. Ok kedves Zoltán, én kiállok amellett, hogy a férfiak is menjenek el 40 év munkaviszony után, de csak akkor, ha az adott férfi a munkaviszonyban eltöltött 40 éven keresztül, munka mellett – miután haza megy – még végigcsinálja mindazt amit egy családanya végigcsinál!

      1. Kis-Bankné K. Marianna2014-08-05

        Kedves Bea!

        Valóban vannak kivételek, de vannak nők is akik még annyit sem foglalkoznak a gyerekekkel mint némelyik férfi. Az Én ismerősöm megözvegyült és 7 évig nevelt egyedül 3 fiú gyermeket, és ebből 2 a meghalt feleség első házasságából született. Tisztességgel felnevelte őket, és nem küldte vissza az apjukhoz akinek nem kellettek és nem is fizetett a gyerekek után. Napi 8 órában, és sokszor túlórában is. Igaz a gyerekek már felnőttek mindegyik családot alapított, és Ő több mint 41 évi munka után munkanélküli lett, de már munkát sem kap. Úgy gondolom, hogy Ő is elmehetne nyugdíjba. De ha lenne munkahely szerintem mindenki szívesen dolgozna.

      2. Andrea Kovacs2014-10-14

        Bea!
        Nincs gyerekneveléshez kötve, az is elmehet nyugdíjba korkedvezménnyel aki soha nem nevelt gyereket. Márpedig a korkerdvezményes nyugdíj diszkriminatív és alkotmányellenes, már rég meg kellett volna támadni a bíróságon!

  3. Bitó Istvánné2014-07-05

    Ha valaki 55 éves kora után veszíti el a munkáját, nagyon nehezen talál újat, és mi azt próbáljuk biztosítani, hogy munkával vonuljon nyugdíjba, akinek 30-40 éves munkaviszonya van – mondta a műsorban Kósa István, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője.
    Azoknak a nőknek, akik 60 évesek elmúltak és álláskeresők, már nem kell igazolniuk a munkával eltöltött éveiket. Az 55. életévüket betöltött hölgyek pedig már 37 év szolgálati idővel beléphetnek a programba, az érintetteknek legalább egy hónapnyi nyilvántartott álláskeresői státusszal kell rendelkezni.

    Én ezzel a cikkel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy én igénybe vehetem-e? Ha igen, hogyan, ha nem akkor miért nem? Én 58 éves vagyok, 2009. óta rokkant nyugdíjas, (még nem hívtak be erre a kötelező felülvizsgálatra). Amikor rk.nyugdíjas lettem, 38 év, 190 nap munkába eltöltött időt igazolt vissza a Nyugdíj Igazgatóság. Szinte biztos vagyok benne, hogy az életkorom miatt – ha esetleg a felülvizsgálat után nem kapom meg a rk.ny.-at – nem fogok munkát kapni sehol, de a jelenlegi egészségi állapotom miatt nem is tudnék dolgozni. Köszönettel: Bné

  4. Tatai Mária2014-08-15

    Azt gondolom,hogy az egyes foglalkozások esetében is differenciálni kellene, mert ugy gondolom, h.55év fölött is, de 65éves korban egy óvónő naponta többször a kb. 1 méter magas gyermek cipőjét négykézlábra ereszkedve igen nehezen, vagy nem tudja bekötni, mert a koránál fogva és akaratán kivül fizikailag alkalmatlan már erre.Ha a törvényhozok között legalább egy szakember is lenne, akkor ebben a szakmában nem ezt a korhatárt állapitanák meg . A törvényhozokat egy napra beraknám egy 28 fős 3-4évesekből állo csoportba és garantálom, a mentő vinné el öket. Miért kell gyötörni az óvodapedagogusokat 65 éves korukig? Ez senkinek sem jo! Okos politikusaink ezt miert nem látják? Egy irodai ülőmunkát kopott izületekkel is el lehet végezni, de rohanni a 3-4 évesk után nem lehet.Talán az illetékeseknek ezt át kellene gondolni!?

  5. Monostory Margó2014-10-08

    Azoknak a nőknek, akik 60 évesek elmúltak és álláskeresők, már nem kell igazolniuk a munkával eltöltött éveiket. Az 55. életévüket betöltött hölgyek pedig már 37 év szolgálati idővel beléphetnek a programba, az érintetteknek legalább egy hónapnyi nyilvántartott álláskeresői státusszal kell rendelkezni.

    A Fentebb leírtakra reagálva:A Nyugdíjfolyósítónál semmit nem tudnak róla nincs ilyen rendelkezés.Esetleg 2015-januártól lép életbe?Tud valaki erről bővebb pontos információt?
    Előre is köszönöm:)

    1. Csibészke Magazin2014-10-09

      Az említett szabályok megegyeznek a Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatójában foglaltakkal, melyet itt talál: Még több lehetőség a nők 40 plusz programban

  6. Olga2014-10-13

    A férfiaknak is bőven elég a 40 év!!Ők miért nem mehetnek nyugdíjba?

  7. KÉZÉR ERNŐNÉ2014-10-15

    Igazságtalannak tartom hogy beteg gyermek ápolása beleszámolják a nyugdíjba de a szülőt ápolja az ember az nem számít a 40 év munka viszonyba pedig mindkettő egyenesági hozzátartozó .Én 18évig ápoltam Édesanyámat így lelne 40 évem .Pedig 18év alatt az ÁLLAMNAK !!!!

  8. Gabriella2014-10-15

    Mi a helyzet akkor ha valaki úgy öregszik meg, hogy nem jön ki a szükséges év? Vannak olyan ismerőseim, akik tíz évenem tudnak elhelyezkedni, vagy csak alkalmira, közmunkára, feketén…vagy leszázalékolt, nem kell, nem elég a képzettsége…? Nem lesznek jogosultak semmiféle támogatásra??

    1. Csibészke Magazin2014-10-15

      Kedves Gabriella!

      Kérem tekintse meg ezt az írásunkat a felvetett kérdésével kapcsolatban: Méltányossági nyugdíj.

  9. Juhász György2015-02-03

    Mint pedagógus – alsótagozatos tanító, főiskolai végzettséggel – 50000 FT a nyugdíjam.
    40 éves szolgálattal 62 évesen mentem nyugdíjba. Jugoszláviában 27 és fél évet, Magyarországon pedig 13 évet dolgoztam. Onnan 2/3-ot itt pedig 1/3-át kapom a nyugdíjnak.
    Végig magyar gyerekeket tanítottam írni, olvasni, számolni és természettudományokra, egyebekre.
    A mai Szerbiában annyira csökkent a nyugdíjam, hogy ez az 1/3 már több, mint az ottani 2/3.
    Szeretném tudni, hogy kaphatok-e méltányossági nyugdíjemelést.

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top