Pedagógus béremelés 2014 szeptembertől

Pedagógus béremelés 2014 szeptemberétől: a középfokú végzettséggel rendelkezők illetményalapja a minimálbér 118,5 százalékáról 118,9 százalékra emelkedik, az alap- vagy főiskolai diplomások 157,8 százalék helyett 163,3, a mester- vagy egyetemi diplomások 172,9 százalék helyett 179,6 százalékkal számolhatnak.

Pedagógus béremelés 2014. szeptember
Pedagógus béremelés 2014. szeptember (bruttó összegek!): számoljon velünk!

Pedagógus béremelés és életpálya modell

A magyar Országgyűlés a 2013. augusztus 27-i rendkívüli ülésén elfogadta a köznevelési törvény módosítását, melynek értelmében a pedagógus-életpálya rendszere és a béremelés 2013. szeptembertől életbe lépett. Most szeptemberben a tervezett béremelés 10%-át kapják meg a pedagógusok.

A köznevelési törvény tavalyi módosításáról itt írtunk korábban!

A több lépcsős béremelés egy éve kezdődött, és egészen 2017-ig tart, minden évben iskolakezdéskor. A teljes fizetésemelés hatvan százalékát kapták meg tavaly a tanárok, a maradék negyven százalékot osztották el négy évre. A kormány álláspontja szerint több mint tíz éves adósságot pótol ezzel az ország, ráadásul az intézkedés még vonzóbbá teheti a tanári pályát a fiatalok számára.

A 2014-es pedagógusbért így kell kiszámolni!

Már a szeptemberre készülnek a Salgótarjáni Általános Iskolában: festik a tantermeket, felújítják az uszodát. Az intézménybe csaknem hétszáz gyerek jár, a nevelőtestület ötvenegy pedagógusból áll. Többségük húsz-harminc éve van a pályán. Koósné Czene Katalin több évtizede tanít. Azt mondta: 2013 szeptembere előtt a fizetése a pótlékokkal együtt sem érte el a kétszázezer forintot; a pedagógus-életpálya bevezetésével viszont bruttó hetven-nyolcvanezer forinttal nőtt a bére.

Most szeptembertől számításaim szerint egy bruttó tízezer forintos újabb emelés következik, nagyon örülünk ennek, ha tovább folytatódik, annak meg még inkább – nyilatkozta a Híradónak a tanárnő.

A pedagógusok fizetése 2013 óta több lépcsőben, folyamatosan emelkedik. A teljes béremelés hatvan százalékát már tavaly szeptemberben megkapták a tanárok; a maradék negyven százalékot pedig elosztották négy évre. A 2014 és 2017 közötti időszakban minden szeptemberben – így idén is – emelkedik a pedagógusok fizetése.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára emlékeztetett, hogy idén ráadásul kétszer is emelkedik a pedagógusok fizetése. Januárban a minimálbér emelésével arányosan növelték a juttatásokat, most pedig a menetrend szerinti, szeptemberi béremelés történik meg.

Nagy adóssága volt Magyarországnak, hogy 2002 óta nem volt a pedagógus szakmában béremelés. Mi tavaly szeptember elsején, idén január elsején, szeptember elsején és mostantól kezdve 2017-ig folyamatosan minden évben emeljük a pedagógusok fizetését, ezáltal téve kiszámíthatóvá és vonzóvá a pedagóguspályát mindenki számára – hangsúlyozta Rétvári Bence.

Az életpályamodell legfőbb célja, hogy a nagyobb szakmai múlttal és magasabb iskolai végzettséggel rendelkező tanárok magasabb fizetést kapjanak, és hogy a kezdő pedagógusok számára is vonzó legyen a tanári pálya.
Forrás: híradó.hu

Jogszabály

Kapcsolódó jogszabály: a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Kormány rendelet.

A 2014. szeptemberi pedagógus béremelésmértékét a rendelet  38. §-a határozza meg!

Felhívjuk figyelmét, hogy cikkünkben hivatkozott jogszabály hatályos állapotát megtalálja a Nemzeti Jogszabálytárban, melynek használata ingyenes! Amennyiben valamelyik témánk felkeltette az érdeklődését, mindig a hatályban lévő rendelkezéseket olvassa hozzá!

Ha tetszik, jelezd nekünk:

2 Comments

  1. Pente Károly2014-10-10

    Komoly ez a táblázat, csak azt nem tudom, hogy középfokú végzettséggel hol lehet pedagógusként állást találni/vállalni.

    1. Csibészke Magazin2014-10-11

      Kedves Károly! Csak egy példa a jogszabályból:
      127.§
      (2) Szakközépiskolában és szakiskolában gyakorlati képzésre – az elméletigényes szakmai képzés kivételével – középiskolai végzettséggel és szakirányú szakmai képesítéssel, valamint ötéves szakmai gyakorlattal rendelkező szakember, ha a feladatot felsőfokú szakképesítéssel rendelkező pedagógussal nem tudják ellátni.

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top