Vízilabda: A világ tetején a magyar férfi vízilabda-válogatott

10 évet kellett várni, de megérte: újra világbajnok a magyar vízilabda-válogatott!

Magyarország-Montenegró 8-7 (2-0, 1-2, 3-3, 2-2)

A magyar vízilabda válogatott góljait: Hárai, Szivós (2-2), Varga Dénes, Vámos, Varga Dániel és Hosnyánszky (1-1) szerezte.

Magyarország hat ezüst- és egy bronzérem mellett 1973 és 2003 után harmadik aranyát szerezte meg a vb-k történetében, s ezzel a legeredményesebb nemzetté vált az olaszokat megelőzve. A magyarok legutóbb 2007-ben állhattak dobogóra, akkor a második helyen végeztek.

A magyar férfiválogatott a szombati finálé előtt összesen nyolc alkalommal játszott világbajnoki döntőt, és eddig két ízben sikerült nyernie: először az első, belgrádi vb-n 1973-ban, majd három évtizeddel később, 2003-ban – éppen Barcelonában. Vagyis a katalán fővárosban szerezhette meg harmadik aranyát a magyar csapat, amelyre azonban veszélyes rivális várt. Az a montenegrói gárda, amelyet – csak az utóbbi világversenyeket tekintve – a 2011-es sanghaji vb-n 11-10-re legyőzött az akkor még Kemény Dénes irányította együttes, majd ugyanennyire kikapott tőle a tavalyi londoni olimpián, ahol végül Montenegró a negyedik lett, Magyarország pedig ötödikként végzett. Idén nyáron háromszor is „randevúzott” a vízben egymással a két válogatott, és a már Benedek Tibor vezette alakulat kétszer diadalmaskodott (egy ízben a Világligában), egyszer pedig alulmaradt.

Az éjszakába nyúló szombati csata a Picornell uszodában legalább háromezer szurkoló jelenlétében indult, előtte a nézőtéri „zászlócsatát” a montenegróiak nyerték, de a magyar nemzeti lobogót lengető lelkes szurkolóból is jócskán akadt a lelátón.

Az első negyed

A ráúszást a délszlávok nyerték, de Nagy Viktor rögtön biztos kézzel védett. Két perc telt el, amikor megszületett a magyarok vezető gólja: az olimpiai bajnok Varga-testvérpár, Dániel és Dénes játszott össze, utóbbi juttatta a hálóba a labdát (1-0). Ezt szinte még meg sem emészthette az ellenfél, amikor a center Hárai Balázs varázslatos csavargóllal növelte az előnyt (2-0). Bekeményítettek a montenegróiak, de a magyar védelem is hibátlanul működött, olyannyira, hogy az első szünetig már nem változott az eredmény.

A második negyed

A második negyed nyitányaként itt is, ott is kimaradt az emberelőny, a következő magyar fór végén azonban a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert álompasszát a sapkájától időközben megfosztott Hárai húzta a hálóba (3-0). Aztán 13 perc elteltével csak betalált a rivális is (3-1). Válaszul Hárai harcolt ki ötméterest, amelyet azonban az olimpiai aranyérmes Hosnyánszky Norbert elhibázott, az ellenfél pedig azonmód büntetett (3-2).

A harmadik negyed

A nagyszünet után szerencsés góllal egyenlített Montenegró, amely rögtön emberelőnnyel kezdhette a harmadik játékrészt (3-3). Ám a magyar emberelőny kihasználásával sem volt gond: Vámos Márton ballal bizonyult pontosnak (4-3). Létszámfölényes helyzetből lett megint egál, de nem sokáig maradt így: Hosnyánszky pompás passzát Szivós Márton húzta a hálóba (5-4). Nagy sokadszor védett nagyszerűen, az őrizetlenül hagyott Varga Dániel pedig csapatkapitányhoz méltóan messziről vette be a montenegrói kaput (6-4). Az elektronikus jelzőtábla már 9-5-ös kiállítási arányt mutatott „oda„, amikor újból emberelőny segített az ellenfélen (6-5).

A negyedik negyed

A befejező nyolc percben távoli bombával egyenlített a montenegrói együttes, de a hat az öt elleni játék végén Hosnyánszky vágta a labdát a bal alsó sarokba (7-6). Bő két perccel a vége előtt a rivális emberelőnyből ismét utolérte a magyar csapatot, de jött a magyar emberelőny, a figurát Szivósra játszották ki, aki biztos kézzel pattintott a kapuba, amikor még 70 másodperc volt hátra (8-7). Ám a montenegróiak már nem tudtak mit kezdeni a Benedek-csapattal, amely pazar teljesítménnyel győzött, és világbajnoki címet szerzett. A magyar férfi vízilabda történetében harmadszor.

A magyar férfi válogatott tagjai a barcelonai vizes világbajnokság vízilabdatornájának eredményhirdetésén 2013. augusztus 3-án. (MTI Fotó: Kovács Anikó)
A magyar férfi válogatott tagjai a barcelonai vizes világbajnokság vízilabdatornájának eredményhirdetésén 2013. augusztus 3-án. (MTI Fotó: Kovács Anikó)

Nyilatkozatok

Benedek Tibor szövetségi kapitány, aki 2003-ban játékosként is világbajnok volt:

Egészen más érzés ez most kapitányként, mint játékosként volt, bár pályafutásom végén már éreztem hasonlót a mostanihoz, amikor a többiek örömét láttam. A félidőben már mondtam a fiúknak, mi jobban akarjuk a győzelmet és meg is fogjuk nyerni a meccset.

Szivós Márton

Adjatok egy pofont, hadd ébredjek fel! Azért lettünk világbajnokok, mert hittünk a munkában, az edzőnkben és a taktikában. Itt a világbajnokság alatt végleg igazi csapattá értünk.

Hosnyánszky Norbert

A világbajnoki aranyérem nekem ugyanolyan értékes és kedves, mint az olimpiai volt. A kihagyott büntetőm után nem estem kétségbe, túl kell lendülni ezen és sikerült is. A montenegróiak elbizonytalanodtak, mi viszont végig tudatosan játszottunk, ráadásul Nagy Viktor szenzációsan védett. Ez életem csúcspontja.

Bátori Bence

Erről álmodtam egész életemben. Fantasztikusan dolgoztunk egész nyáron, kőkeményen megharcoltunk az aranyéremért.

Bedő Krisztián

Az akarás volt a döntő, ezzel nyertünk.

Hárai Balázs

Ma van édesanyám szülinapja, ezzel a világbajnoki aranyéremmel ajándékoztam meg. Az is motivált, hogy eddig még sosem álltam a világbajnoki dobogó tetején.

(Forrás: MTI)

Scroll to top