nyugdíj, nyugdíjasok, nyugdíjemelés

Szülői nyugdíj

Szülői nyugdíj ellátásban részesülhet mindkét szülő, sőt akár a nevelőszülő is. Írásunkban elmondjuk hogy ki jogosult szülői nyugdíjra, milyen összegű a szülői nyugdíj, hol és hogyan kell igényelni és mikor kell megosztani ezt az ellátást.

Ki fogadhat örökbe gyermeket?

Gyermek nélkül leélni egy egész életet a legtöbb ember számára szinte elképzelhetetlen. Vannak azonban olyanok, akik hiába szeretnének saját kisbabát, sehogy nem sikerül összehozni. Korábban, az örökbefogadást tárgyaló cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy a gyermek szempontjából melyek az örökbefogadás feltételei. Mai írásunk arról szól, hogy ki alkalmas arra, hogy egyáltalán örökbe fogadjon egy gyermeket, illetve milyen lépéseket kell tenni az örökbefogadáshoz.

alvás, baba, csecsemő

Gyermek örökbefogadás Magyarországon

Ahogy mondani szokták, a nők egyik része mindent megtenne azért, hogy ne legyen gyermeke, a másik részük azonban azért küzd, hogy sikerüljön a babaprojekt. Utóbbiak akkor kezdenek a gyermek örökbefogadásának gondolatával foglalkozni, ha többedszerre, orvosi segédlettel sem sikerült az anyukának teherbe esni. Természetesen más oka is lehet, ha valaki rászánja magát, hogy más gyermekét örökbefogadja....

Scroll to top