Cozombolis: alapítványt hoz létre az énekes

Cozombolis: alapítvány, tábor hátrányos helyzetű gyerekeknek
Cozombolis több éve már, hogy a zenélés mellett időt szán a jótékonyságnak is. Nem is akárhogy! A zenész ugyanis idén második alkalommal hátrányos helyzetű gyermekeknek szervezett tábort, amelyre ezúttal Szolnokon került sor.

Az öt napos tábor mellé állt Szolnok városa, akik a szállás (Tiszaligeti Turisztikai és Szabadidőközpont) biztosításában segítettek az ősszel új dallal előrukkoló előadónak, emellett egy ásványvizes cég is felajánlott némi vizet a kis lurkóknak.

Az első nap mindig eluralkodik egy kis káosz. Nálatok, hogy kezdődött a tábor?

Már a kezdés nagyon vicces volt, mivel koncert után, nagyjából kettő órás alvást követően sikerült megérkeznem a találkozóra. Az előző táborban 10-12 éves gyerekekkel voltam, most pedig nagyjából 14 körül mozogtak. Bár csak pár évről beszélünk, tudni kell, hogy nagyon máshogy viselkednek, a 14 évesek már nem is gyerekek. Az első két napot érdekesnek éreztem, mert ki kellett tapasztalnom, hogy hogyan kell velük szót ejtenem. A második este azonban volt egy mély beszélgetésünk, és onnantól minden ment, mint a karikacsapás. Érdekes volt látni, hogy hogyan barátkoznak, hogyan klikkesednek, és hogy miként lesz belőlük egy csapat a végére. Tizenhatan jöttek Szolnokról, Újszászról és Kecskemétről is.

Tipikus nyaralós feelinggel teltek a napok?

A napok lazán teltek, reggel szabad foglalkozás volt, majd megreggeliztünk. Kora délután fagyizni mentünk, sétáltunk a városban, ebéd után pedig a strandolásé volt a főszerep. Persze este sem unatkoztunk, összepakoltuk a zenei eszközöket a zenekari társaimmal, és közösen muzsikáltunk a gyerekekkel. Voltunk művésztelep látogatáson, és kirándultunk is. Vicces volt látni, amikor délután szerettem volna egy picit ledőlni, de a gyerekek nem hagyták, és úgymond kiharcolták, hogy csináljunk valamint közösen. A végére egyébként nagyon elfáradtam, és a hétvégén is négy koncert várt ránk.

Hiába a fáradtság, nem adod fel, és jövőre ismét neki vágsz a tábornak.

Mindenképpen szeretnék jövőre is ilyen tábort, de most nagyobban gondolkodom. Már idén elkezdjük a jövő évi tábor alapjait, amelyet nem mellesleg szeretnék hivatalos formába tenni, mégpedig egy alapítvánnyal. Azon dolgozom most a legjobban, hogy minél hamarabb sikerüljön ez az egész. Bízom benne, hogy összejön minden tervünk, és jövőre sokkal összeszedettebben, sokkal több gyereket tudunk majd elvinni nyaralni.

Mi a célod ezzel az egésszel?

Az alapítvánnyal a legfontosabb célom, hogy azoknak a gyerekek, akik ebben a világban nőnek fel, legyen egy iránymutatás a szemük előtt. Lássák, hogy érdemes harcolniuk az életben, tulajdonképpen szeretnék példát mutatni nekik, hogy ne szűküljenek be már ilyen fiatalon. Rengeteg több gyermekes család van, akik nem engedhetik meg magukat, hogy az összes gyereket elvigyék nyaralni. Itt élményekkel gazdagodnak a gyerekek, megismerkednek más városokban élő sorstársaikkal, tanulnak egymástól, töltődnek. Bízom benne, hogy azok a barátságok, amelyek a tábornak kötődtek, egy életre szólhatnak.

Hatos Niki

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top