A Dal 2015 második elődöntő: Ív (Katona-Zsombori Éva)

Ív (Katona-Zsombori Éva) - A Dal 2015Szombaton A Dal 2015 első elődöntőjében Ív a Fire című számot adta elő. Lemaradt róla, vagy újranézné? Megmutatjuk a produkciót.

Szombaton este 20:25-kor már a második adással jelentkezett az Eurovíziós Dalfesztivál hazai előválogatója, A Dal 2015. A második elődöntőben újabb 10 produkciót láthatott a közönség.

Ív A Dal 2015 versenyében Tóth Lóránt, Gálosi László, Katona-Zsombori Éva – Tóth Lóránt dalát adta elő.

Ív – Fire

{adinserter 11}

Ív továbbjutott a következő fordulóba, lássuk milyen izgalmak közepette esett ki a versenyző!

A Dal 2015 házigazdái Tatár Csilla és Harsányi Levente voltak. A szakmai zsűri tagjai: Csiszár Jenő tévés-rádiós személyiség, Rákay Philip televíziós személyiség, Rúzsa Magdi énekes-dalszerző, Pierrot zeneszerző szövegíró, producer. A közönség és a zsűri közös döntése nyomán Szabó Ádám, Oláh Gergő, a Pankastic és Ív a pontszámai alapján simán a középdöntőbe jutott. A következő két helyet azonos pontszámmal záró produkciók közül az ítészeknek kellett kiválasztani a biztos továbbjutókat.

A zsűri a Éliás Gyula Jr. és a Fourtissimo zenekar mellett döntött, a Leander Rising ellenében.

Miután eldőlt az első öt helyezett sorsa, a közönségre maradt a hatodik továbbjutó kiválasztása, akik a Leander Rising, a New Level Empire, Dér Heni, a Chances és a Szécsi ikrek közül szavazással választhatták ki kedvencüket. A szavazás győztese New Level Empire lett!

A Dal 2015 első elődöntőjének továbbjutói:

Szabó Ádám, Oláh Gergő, a Pankastic, Ív, Éliás Gyula Jr. és a Fourtissimo zenekar és a New Level Empire.

M1
{adinserter 4}

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top