EB 2016: Magyarország – Izland 1:1

Óriási fölényben játszva, hatalmasat küzdve, az utolsó pillanatokban egyenlítve döntetlenre hozta az Izland elleni mérkőzést a magyar válogatott. Még az orosz bíró sem tudta kedvét szegni játékosainknak, pedig mindent elkövetett ezért. A mérkőzés összefoglalója, a szövetségi kapitányok nyilatkozata.

A mérkőzés összefoglalója

Az első perctől labdabirtoklási fölényben játszott a magyar csapat. Az izlandiak várták azt az bizonyos egy esélyt, amikor meglódulhatnak a kapunk felé.

A magyar fölény azonban meddő maradt, helyzetecskék voltak itt is ott is, de gólt nem tudott szerezni egyik válogatott sem.

Az utolsó negyedórára kiegyenlítettebbé vált a meccs és már helyzetek is adódtak a kapuk előtt. Előbb a 31. percben Gudmundssonról “lepattant” Kádár, ez ziccert teremtett, de az izlandi jobbszélső lövését Király lábbal hárította. Erre válaszul két magyar lehetőség következett: előbb az utolsó pillanatban mentettek Dzsudzsák elől, majd az ezt követő szöglet után Kleinheisler próbált a 16-os jobb oldaláról a hosszú sarokba csavarni, de fél métert tévedett. A 39. percben Szergej Karaszjov orosz játékvezető úgy érzete bele kell nyúlnia a mérkőzésbe és ajándékozott egy 11-est Izlandnak. Belőtték, így az északiak vonulhattak előnnyel az öltözőbe.

A folytatásban már-már nyomasztóvá vált a magyar fölény, de a gól csak nem akart jönni.

A mérkőzés kétharmadánál a magyar válogatott rátett még egy lapáttal, az izlandiak hosszú perceken át nem jutottak el a magyar térfélig, de láthatóan ez egyre kevésbé volt céljuk, őket már csak az eredmény tartása érdekelte.

Már-már úgy tűnt, hogy a magyar fölény nem vezet gólra, amikor Nikolics kapott remek labdát Nagy Ádámtól a jobb szélen, középre adása nyomán a felszabadítani igyekvő izlandi a mögötte lihegő Bödétől megrémülve saját kapujába pofozta a labdát.

A ráadásban Szergej Karaszjov játékvezető még egyszer jótékonykodott az izlandiakkal, egy mezőnyben többször elengedett szituáció után szabadrúgást ítélt az izlandiak javára a 16-os vonaláról. A szabadrúgás ugyan lepattant a sorfalról, de az ismétlésnél a labda, amely megpattant egy magyar játékoson, nem sokkal kerülte el a bal alsó sarkot.

A döntetlennel veretlen maradt a magyar labdarúgó válogatott, tagjai hosszan ünnepeltek a húszezres magyar közönséggel.

Magyarország - Izland 1:1 Dzsudzsákék ünnepelnek a szurkolókkal

A jegyzőkönyvből:

Magyarország – Izland 1:1

Csoport: F
Gólszerző(k): Saevarsson (88., öngól), illetve G. Sigurdsson (40., 11-esből)
Kiállítva: –

A szövetségi kapitányok nyilatkozata

Bernd Storck közvetlenül a meccs után nyilatkozott az M4 Sportnak, hangsúlyozva: nem foglalkozik azzal, hogy jogos volt-e az ellenfél javára megítélt tizenegyes.

Az elsőtől a kilencvenedik percig mindent beleadtunk. Mindent megkockáztattunk, és ezzel sokat nyertünk, gratulálok az egész csapatnak! – szögezte le, majd így folytatta: – Lényegtelen, hogy a büntető jogos volt-e. A csapat nagyon sokat fejlődött, nagyszerűen játszott. Továbbra is futballoztunk, ez látható a labdabirtoklásból is. Nagyon megérdemeltük, közel állunk a továbbjutáshoz – mondta Bernd Storck az izlandiakkal játszott 1-1 után.

Heimir Hallgrímsson, az izlandiak egyik szövetségi kapitánya gratulált a magyar csapatnak és elismerte, hogy nagy energiákat mozgósított az egyenlítésért. Hozzátette: emiatt talán a végére elfáradtak a játékosai és nem bírták ki a nyomást.

Nagyon el vagyunk keseredve a végkimenetelt illetően. A lefújás után a játékosok némán ültek az öltözőben – mondta az 1-1-gyel végződött marseille-i mérkőzést követő sajtótájékoztatón az izlandi szakember, aki szerint az volt a legnagyobb baj, hogy nem tudták megtartani a labdát.

 

Ha tetszik, jelezd nekünk:

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top