Fölszállott a páva második elődöntő

Budapest, 2014. március 15. A salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Duna Televízió Zrt. és a Hagyományok Háza közös szervezésű, Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató sorozata második elődöntőjének élő adásban az MTVA Kunigunda utcai 1-es stúdiójában 2014. március 15-én. MTI Fotó: Honéczy Barnabás A salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Duna Televízió Zrt. és a Hagyományok Háza közös szervezésű, Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató sorozata második elődöntőjének élő adásban az MTVA Kunigunda utcai 1-es stúdiójában 2014. március 15-én. (MTI Fotó: Honéczy Barnabás)

A legutóbb a Duna televíziónak rekord nézettséget hozó vetélkedőből a zsűri döntése értelmében Kacsó Hanga Borbála énekes,  Németh Antal szólótáncos, a Nógrád Táncegyüttes és a Tokos Zenekar jutott tovább pontozással a Fölszállott a páva második elődöntőjéből a népi tehetségkutató középdöntőibe. Vigaszágon pedig a Nyírség Táncegyüttest és Kurdi Gábort küldték tovább az ítészek.

A döntőig még hosszú lesz az út. Azt, hogy kik a legjobbak és kiket juttathatnak a győzelemhez szavazataikkal az idén, majd csak április 19-én derül ki, a Fölszállott a páva 2014 döntőjében.

Fölszállott a páva – minden szombaton 18.35-kor a Duna Televízió műsorán.

Scroll to top