Heni megy párbajozni

Sanya eldöntötte, hogy ki lesz a következő, aki párbajozni megy. Sándor, Vivien és Heni volt az esélyes, hiszen a legutóbbi kiválasztás alkalmával ők kapták a legtöbb jelet a társaiktól. A heti gazda röviden megindokolta, hogy kit miért nem küld párbajozni és azt is, hogy miért Henit választotta. Döntése alapján Sándor és Vivi kapott esélyt arra,  hogy elkerülje a párbajt – hacsak Heni ki nem viszi őket párbajozni – Heni a kezén a piros kendővel azonban biztos résztvevője lesz a Farm harmadik párbajának.

A heti feladatelosztást sokan nem tudják megemészteni. Különösen Dia és Heni panaszkodott Laura döntése – fiúk benn, lányok kinn dolgoznak – miatt. Nő létükre meg kell feszülniük a munkában, holott a kinti dolgokat a fiúk nevetve meg tudnák csinálni. Sztrájkba is kezdtek: leálltak a munkával és napozni kezdtek…

Heni ott lesz a harmadik párbajon

A fiúknak ugyanakkor az nem tetszett, hogy a lányok cipővel betrappolnak a nappaliba, ezért gyakrabban kell takarítani.

Az állatok idomítása továbbra is nehézkesen megy. Cintia szamaragolni próbált, Dia és Dóri segítségével, de pár méter után a földre huppant. A birkanyáj terelése megint megizzasztotta a farmlakókat, ám Kongó segítségével mégis a pajtába került a nyáj.

A nap legnagyobb vitáját egy feladat váltotta ki. A farmereknek egymás szemébe kellett mondani, hogy kit tartanak a legalkalmasabbnak és a legalkalmatlanabbnak a farmer életre a csapatból. Íme az eredmény:
(elől a farmlakó, majd a véleménye legalkalmasabb és legalkalmatlanabb sorrendben)

Sándor: Norbi – Vivi
Attila: Brigi – Sanya
Dóri: Attila és Norbi – Sanya
Gábor: Norbi – Sanya
Cintia: Attila – Sanya
Gergő: Brigi – Heni
Vivi: Attila – Heni
Dia: Brigi – Sanya
Heni: Sándor – Vivi
Brigi: Dia – Sanya
Norbi: Sándor – Heni
Sanya: Norbi – Heni

Brigi és Norbi holtversenyben lett első a legalkalmasabb címért folyó versenyben, Sanya viszont a legalkalmatlanabb a farmer életre a társai szerint.

A napi romantika Gergő és Brigi párosához kapcsolódik. A paplan alá bújva beszélték meg azt, hogy tulajdonképpen most mi is van közöttük. Hamarosan a nézők számára is kiderül?

Forrás: RTL Klub
fotókredit: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Ha tetszik, jelezd nekünk:

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top