Peter Sramek: Jégszív – Rising Star videó 2014

Peter Srámek vasárnap este a Rising Star élő showban Demjén Ferenc: Jégszív című dalával továbbjutott. A december 21-i élő adásban meggyőzte a közönséget és a zsűrit is arról, hogy helye van a legjobbak között. Nézzük újra a produkciót!

Peter maradt a magyar daloknál és milyen jól tette! Most Demjén Rózsi száma hozta meg számára a sikert annak ellenére, hogy KERO tanár úr nemmel szavazott!

A Rising Star énekesei egymás után léptek színpadra, hogy megemeljék azt a bizonyos falat. Itt a célegyenesben minden versenyző fal mögött kezdett énekelni és 70% elérése után automatikusan kvalifikálta magát a következő adásba. Azok, akik nem érték el a 70%-ot, azaz nem emelték fel a falat, úgynevezett veszélyzónába kerültek. Peter Sramek vajon elkerülte a veszélyzónát? Lássuk a produkciót, Demjén Ferenc Jégszív című dalát!

Peter Srámek – Jégszív

A Rising Star a TV2 falemelő énekes tehetségkutató műsora, melyben a nézők aktív részesei lehetnek adott versenyző továbbjuttatásában akkor, ha okostelefonjuk segítségével letöltik az ingyenes Rising Star applikációt és szavaznak a versenyzőre. A zsűrinek a szavazata 7%-kal esik latba, a versenyzőknek 70%-ot kell elérniük ahhoz, hogy felemelkedjen a fal, azaz tovább jussanak a következő fordulóba.

Peter Sramek a Rising Star élő showban Demjén Ferenc: Jégszív dalával a zsűrinek és a közönségnek köszönhetően bejutott a falemelő zenei vetélkedő következő adásába!

Peter Sramek: Jégszív - Rising Star videó 2014

A második versenyzőtől búcsúztunk a kieséses szakaszban. A vasárnapi Rising Starban, a TV2 interaktív tehetségkutató műsorában a második kieső a Sárközy testvérpár. Az egy héttel ezelőtti showban Heiser Ádám esett ki, rajtuk kívül Majka és az angyali Ördög Nóra műsorvezetők, a zsűri és a továbbjutott versenyzők a következő show biztos résztvevői. És Ön?

TV2

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top