Rúzsa Magdi az öttagú zsűriben – A Dal 2015

Rúzsa Magdi tapasztalt ítészként ül majd A Dal 2015 zsűritagjaként az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogató versenyén. Az énekesnő az alábbi videóban arról is beszél, hogy Wolf Kati – aki korábban megnyerte a dalversenyt, sőt zsűritag is volt – ismét elindul a versenyen.

A Dal 2015-ön, az Euróvíziós Dalfesztivál magyarországi válogató versenyén Rúzsa Magdi és a másik három zsűritag mellett egy ötödik ítész, a néző bevonásával dől el, hogy ki utazhat májusban Bécsbe. Az idei verseny izgalmas újdonsága az ötödik zsűri mellett, hogy a középdöntőbe jutott indulóknak lehetősége van az elődöntőben már hallott dalt újrahangszerelni!

A zsűri:

A Dal 2015 zsűrije bemutatkozott

Rúzsa Magdi friss füllel szeretne belevágni a műsorba és elmondta, hogy „az előzsűrizések alatt annyi dalt hallgattunk meg, hogy most egy picit pihentetem, és szeretnék az adások alatt újra szembesülni a dalokkal, hogy új élmény legyen.”

Rúzsa Magdi A Dal 2015 versenyéről

A Dal 2015 az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogató műsora, amelyen az elődöntőbe jutott 30 dalból a négytagú zsűri és az ötödik zsűritag, a közönség választja ki, hogy melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon. Az előző évekhez hasonlóan élő show keretében 6 héten át három elődöntőben, két középdöntőben és egy döntőben mérettetik meg magukat az indulók.

Az első adás január 24-én lesz az M1 műsorán!

{adinserter 4}

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top