Egyre fogynak az énekesek a Sztárban Sztár 2014-es szériájában, már csak heten várják a vasárnapi élő adást. Lássuk ki milyen feladatott kapott az élő showra!
Sorrendben a következő énekesek estek ki a vetélkedőből: Völgyi Zsuzsi, Nagy Sanyi, Koós Réka, Pásztor Anna és legutóbb Dukai Regina búcsúzott a közönségtől. Regina produkcióját egyaránt jól fogadta a közönség és a zsűri is – Bereczki Zoltán szerint például ebben a számban volt a legfelszabadultabb Regina – mégsem kapott elegendő bizalmat a folytatásra.
A rövid visszatekintő után lássuk a sztárpárokat!
A hatodik show párosítása:
Tóth Vera – Caramel
Keresztes Ildikó – Christina Aguilera
Hevesi Tamás – Sipos F. Tamás
Pál Dénes – Haddaway
Kökény Attila – John Travolta
Vastag Tamás – Meződi József (Apostol)
Sipos Peti – Lenny Kravitz
A jó hír az énekesek számára, hogy – Tóth Vera kivételével – mindenki a saját nemének megfelelő feladatot kapott. Mivel azt gondoltuk, hogy a múlt héten épp Vera kapta a legkönnyebb feladatot – hiszen „csak” énekelnie kellett – akkor ez így igazságosnak mondható. Vera egyébként a Mokka adásában elmondta, hogy nem csak mint énekest, de emberként is nagyon kedveli Caramelt. (Lásd lenn a videót!)
Keresztes Ildikó igazi énekes díva lehet, Hevesi Tamás előhozhatja a mély orgánumot a torkából. Pál Dénes kiderítheti mi a szerelem (Haddaway – What is love), Vastag Tamás pedig felépíthet egy egész kártyavárat. Sipos Petinek testhezálló a feladat – volt olyan amelyik nem? – Kökény Attila pedig kedvére bohóckodhat a Pomádé sztárjaként. Bízunk benne, hogy nem a Ponyvaregény című filmből idézi meg John Travoltát :)
Az kevésbé jó hír a versenyzőknek, hogy a hatodik adásban plusz feladatot is meg kell oldaniuk, külön a fiúknak és külön a lányoknak. Hogy mi lesz ez a feladat az meglepetés, majd a showban kiderül!
Tóth Vera és Caramel a Mokka adásában
Sztárban Sztár 2014: a hatodik élőshow október 12-én vasárnap a tv2-n!