Egy dal a 30-ból: Cserpes Laura

Cserpes Laura  a 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál magyar elő-műsorába az  „Élj pont úgy” című dalával nevezett és nagy sikert aratott.
Cserpes Laura a 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál magyar elő-műsorába az „Élj pont úgy” című dalával nevezett és nagy sikert aratott.

Ismét ott van a legjobbak között Cserpes Laura és az is bizakodásra adhat okot a rajongóinak, hogy szinte ugyan azzal a szerzőcsapattal dolgozott az idei műsorszámon, mint 2013-ban.

Laura 2012 októberében bemutatta első saját dalát „Let the sunshine in” címmel, majd ezután a „Most kezdődik el” című szám következett, mely az önálló karrier felé terelte, korábban ugyanis gyakran szerepelt párja, Fekete Dávid oldalán.

A Dal 2014 elnevezésű versenyben Cserpes Laura Krajczár Péter, Mészáros László (zene) és Tabár István (szöveg) Fly (Úgy szállj) című számát adja elő.

Cserpes Laura – Fly (Úgy szállj)

Scroll to top