Szombaton már a harmadik élő show következik az RTL Klub X-Faktor tehetségkutató műsorában, ami azt is jelenti egyben, hogy újabb tehetséges énekestől (vagy csapattól?) kell megválni a nézőknek. De ki lesz a következő kieső?
Ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy az X-Faktor versenyben maradt énekesei közül ki fog kiesni a következő adásban! Sokak szerint eddig nem azok estek ki, akinek kellett volna. Legalábbis az lehet a véleménye azoknak, akik a kiesett versenyzőkre adták a telefonos szavazataikat.

Szinte lehetetlenség megjósolni azt, hogy melyik versenyző fog hétvégén távozni az X-Faktorból. A 2014-es tehetségkutató vetélkedő eddig is sok érdekességet hozott, számunkra igazi meglepetés volt az is, hogy az első adásban a Pálinka Republik együttes esett ki, arra pedig egyáltalán nem számítottunk, hogy a második adásban Szikora Robi mentoráltja, Ilyés Jenifer fejezi be a vetélkedő sorozatot.
A még versenyben maradt énekesek és csapatok listája:

- Andelic Jonathan
- Benji
- Borbély Richárd
- Horányi Juli
- Jakab-Péter Izabella
- Kállai-Kiss Zsófi
- Nagy Ricsi
- Spoon
- Szabó Richárd
- Tha Shudras
- Tóth Andi
A lista láttán – és most már ismerve valamennyire a versenyzőket – megjósolhatatlan, hogy ki fog kiesni! Sok múlik a dalválasztáson, a körülményeken, a mentorokon (képünkön) és – nem utolsó sorban – a közönségen.
Az elmúlt élő adásban rendkívül erős produkcióval rukkolt elő Kállai-Kiss Zsófi és Nagy Ricsi, kettejük kiegyensúlyozott, jó színvonalú szereplése okán állítjuk, nekik – ha csak valami közbe nem jön – nem kell aggódniuk. Természetesen ez a szerkesztőség véleménye, lehet vele bátran vitatkozni!
Ha szombat, akkor X-Faktor! A 3. élő show következik, melyben Benji, a Tha Shudras és a többiek bebizonyíthatják: bennük van az a bizonyos X!
Ön kitől válna meg a következő adásban? Írja meg nekünk!
{adinserter 4}