Kovács bácsit megműtötték

Kovács bácsit megműtöttékAz alábbi történet nem véletlenül került a vicces kategóriába. A képzelet szüleménye, ami egy sikeres, ám de felesleges műtét utáni beszélgetésről szól orvos és betege között. Ha valaki valamilyen hasonlóságot vélne felfedezni a valóság és eme történet között, az csak és kizárólag a véletlenek furcsa egybeesése!

Elég lesz a boltban egy cipő

Súlyos műtétek után az ügyeletes rezidens óránként végig járja a betegeket.
– Doktor úr, alig érzem a jobb lábamat.
– Így van ez műtét után Kovács bácsi!
– De nekem a bal lábam kezdett üszkösödni!?
– Akkor az baj!
– Miért, doktor úr, mondja már!
A doki felemeli a takarót a beteg lábáról és fejcsóválva nézegeti. Megvakarja a fejét majd így szól: – Hiszen szépen gyógyul a lába, Kovács úr! Az üszkösödés szinte teljesen eltűnt!
– Akkor mi a baj?
– Hát a jobb lába valóban hiányzik…
– Ezt nem mondja komolyan!
– Semmi gond, itt van négy tabletta, ebből élete végéig vegyen be mindennap egyet.
Kovács úr eltűnődik, vajon nem lesz-e kevés a négy darab gyógyszer.
– Lehet hogy még marad is! – nyugtatja a doki. Kovács bácsi a hír hallatán teljesen összeomlik és remegő kézzel kezdi keresni a rózsafüzért az ágya melletti szekrénykében. Végig fut előtte az egész eddigi élete, míg szégyenlősen morzsolja el az előtörő könnycseppeket.
– Ne aggódjon Kovács bácsi, sokan élnek egy lábbal, van aki még hegyet is tud mászni!
– Elhiszi hogy ez most engem nem vigasztal? Beszélni akarok a főorvossal!
– Elég lesz a boltban egy cipőt venni – ragaszkodik az igazához a doki – nem olcsóbb így? A főorvos urat pedig nem szabad zavarni, mert alszik.
– Levágta a jó lábamat és alszik??!
– Igen, mert a maga műtétje előtt egy nagyon fárasztó partyn vett részt, ahol alkohol is fogyott jócskán, ha érti mire gondolok…
– Ugye nem azt akarja ezzel mondani, hogy egy részeg sebész vágta le a jó lábamat?
– Nem, mert olyan részeg volt, hogy nem bírta el a csontfűrészt. Ha jól tudom, akkor Terike volt, az éjszakás nővér. Hol van az a négy pirula, amit az előbb adtam? Itt csak hármat látok.
– Egyet már bevettem.
– Az baj, mert most látom hogy az a Szabó néni hashajtója volt. Ha el kezd hatni, nyugodtan menjen ki WC-re.
– Hogyan menjek ki? Most vágták le a jó lábamat!
– Arról én nem tehetek. Az ágyban mégsem végezheti el a dolgát! De most már mennem kell, a másik szobában éppen szülnek.
– Szülnek? – szörnyülködött Kovács bácsi – akkor mit keres itt?
– Gondoltam felvidítom egy kicsit, de maga mindig csak kukacoskodik!
{adinserter 16}

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top