Palmer Izsák esett ki a Rising Star vasárnapi döntőjében

Vasárnap este kiesett Palmer Izsák! Ezen az estén emelték a tétet a Rising Star készítői, az eddigi 70 helyett immár 75%-kal lehetett felemelni a falat, így olyanok is a veszélyzónába kerültek, akik eddig messze elkerülték azt!

A show közös produkcióval indult, a kilenc versenyben lévő énekes James Blunt – When I Find Love Again című dalát adta elő, majd Szörnyella DeFrász (Pásztor Anna) a százegy kiskutyás fejdíszével és egy dalmata kutyussal bevonult a stúdióba. Természetesen a többi zsűritag kíséretében.

Gondi Helén kezdte az egyéni produkciók sorát a Respect című számmal. 70%-ot ért el, azaz nem emelte fel a falat! Óriási meglepetéssel indult tehát a Rising Star: Gondi Helén – akit sokan a végső esélyesek között emlegetnek – a veszélyzónába került!

Peter Srámek nagy fába vágta a fejszéjét, az Andrea Bocellitől megszeretett Time To Say Goodbye című világsláger nem is hozott neki szerencsét, a zsűriből egyedül KERO tanár úr szavazott igennel, így összességében 54%-ot ért el Peter, a fal tehát a második szám után sem emelkedett fel! Peter Srámek a veszélyzónába került!

Kovács Gyopár Koncz Zsuzsa – Valahol egy lány című klasszikusát adta elő. Az elmúlt adás párbaj győztese Mező Misi kivételével meggyőzte a zsűrit, de a falat ő sem tudta felemelni: 64%-ot ért el, így a veszélyzónába került ő is.

Vitathatatlanul az egyik legnagyobb showman a csapatban Palmer Izsák, ennek megfelelően pörgős számot választott, Robbie Williams – Let Me Entertain You című számát, ami összességében 60%-ot ért, azaz a fal a helyén maradt.

Várhegyi Lucas Palmira - Rising Star

Várhegyi Lucas Palmira épp csak bekerült a Rising Starba, azóta azonban szinte megállíthatatlanul menetel. Ezen az estén Révész Sándor – Vigyázz a madárra című dalát adta elő, amivel – végre! – megemelte a falat! 84%, négy igen a zsűritől, remek produkció!

A következő énekes ismét neki veselkedett a falnak. Czibi Norbert egy mindenki által ismert Beatles nótát énekelt: a Hey Jude falemelő ereje – no meg az a 81%  – sikert jelentett Norbinak, biztos továbbjutó helyre került.

Szén Alexandra többszörös párbajgyőztes egy Zanzibár slágerrel próbálkozott: Nem vagyok tökéletes. Az lehet, hogy Alexandra nem, de a produkció tökéletesre, azaz falemelőre sikeredett! Döcögősen indult a műsor, azonban egymás után három falemelés lassan egyensúlyba hozta a dolgokat.

A végére két remek énekes maradt. Az utolsó előtti előadó Fehérvári Gábor Alfréd James Arthur – Impossible című dalával állt a fal mögé. Mező Misi világszínvonalat emlegetett, KERO tanár úr is nagyon belelkesedett és a fal is felemelkedett…

Singh Viki zárta az alapszakaszt, azaz a párbaj előtti produkciók sorát. Loreen – Euphoria című számát énekelte Viki, 72%-kal lennmaradt a fal.

Peter Sramek párbajdala - Rising Star videó 2014

A veszélyzóna utolsó helyén Peter Srámek végzett, ezért ő lett a párbajban a kihívó, aki ellenfélnek Palmer Izsákot választotta.

{adinserter 4}

A párbajt Peter Srámek kezdte, aki Elton John – Can You Fell The Love Tonight című dalát adta elő. Csodálatosan! Milyen jó, hogy párbajozott Peter!!! 86%, az est legmagasabb pontszáma!

Palmer Izsák a Queen – Radio Ga Ga című számával próbálkozott és alulmaradt.

Palmer Izsák esett ki a Rising Star vasárnapi döntőjében.

A Rising Star TOP9 közös produkciója (videó):

{adinserter 11}


 

 

 

Ha tetszik, jelezd nekünk:

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top