
Egy vizsgálat megállapította, hogy a magas káliumtartalmú ételek mintegy negyedével csökkentik a szélütés rizikóját – számol be az eredményekről a Mail Online.
A kutatás keretében 90 ezer, 50-79 év közötti, menopauza után lévő nőt vizsgáltak meg és követtek nyomon 11 éven keresztül. Többek között azt nézték meg, hogy ezalatt az idő alatt mekkora mennyiségben fogyasztottak kálium tartalmú ételeket, átestek-e agyvérzés, vagy agyi érelzáródás betegségen, esetleg életüket vesztették-e a tanulmány ideje alatt.
A WHO (Egészségügyi Világszervezet) ajánlása szerint egy nőnek napi minimum 3510 mg káliumot kellene bevinnie szervezetébe. Egy közepes méretű banán 450 mg-ot tartalmaz.
A banánról részletesebben itt írtunk.
Az eredmények azt mutatták, hogy azoknak a nőknek, akik a legtöbb káliumtartalmú ételt fogyasztották, 12 százalékkal volt kisebb a kockázatuk a stroke kialakulására, ezen belül pedig 16 százalékkal csökkent a rizikójuk az iszkémiás stroke előfordulására, összehasonlítva azokkal, akik a legkevesebb káliumot fogyasztották.
Azoknak a nőknek a körében pedig, akiknek nem volt magas a vérnyomásuk, a jótékony hatás még ennél is előnyösebb volt, mintegy 27 százalékkal volt kisebb az iszkémiás és 21 százalékkal az összes stroke kialakulásának kockázata.
A banán fogyasztása tehát jótékony hatással bír az agyvérzés megelőzése szempontjából, a gyümölcs káliumtartalma csökkenti a stroke kialakulásának kockázatát.
OrientPress Hírügynökség | Mail Online