Döntöttek a villalakók: VV Zsuzsa a kiválasztott

A vasárnap esti kiválasztás a ValóVilág 7 első szembesítése volt, először mondhatták egymás szemébe a villalakók, hogy ezután kivel nem szeretnének együtt élni. Talán nem meglepő módon ezt a szavazást torony magasan Zsuzsa nyerte, köszönhetően elsősorban VV Reni és VV Fanni gyűlölködésének. A kiválasztás alatt ismét Edináé lett a napmondása!

Jelet kaptak: Laci, Reni, Fanni és Zsuzsa.

VV Zsuzsa - ValóVilág 7

VV Krónika – Így lett Zsuzsa a kiválasztott

Dennis kezdte a táblánál a beolvasóshowt, legerősebb indoka talán az volt, hogy akit őt választott, várják odakinn. A kiválasztottja Zsuzsa lett.

Másodikként Reni lépett a táblához. Ő nem fogalmazott homályosan, játékostársa játékát lealjasozta, őszintétlennek titulálta és azt is ráfogta, hogy a sajnáltatás módszerével kíván a nézőkre hatni. Mondandójával Danit is sikerült megbántania – Dani a pincsikutya – de a jelet Zsuzsára tette. VV Reni gyűlölködése kifizetődő lesz? Majd meglátjuk.

Dani következett, a pincsikutyáért a sunyi jelzővel vágott vissza Reninek, Zsuzsa lelki társa tehát úgy döntött, hogy Reninek kívül tágasabb!

A nagy (szó szerint) villamachinátor VV Maci szerint választottja nélkül sokkal jobb lenne a villalét. Sok olyan embert megbántott, aki közel áll Macihoz, ezért szálka a szemében Zsuzsa, aki ezzel már három jelet kapott.

Hova lett a kezdeti barátság? VV Dóri a táblánál felsorolta a választottja által okozott sérelmeket, majd nem meglepő módon a jelét Lacira tette.

Ezután a lassan közellenségnek kikiáltott Zsuzsa következett. Arra az emberre rakta a jelét, aki szerinte jogtalanul bántja őt. Reni megkapta a második kiválasztó jelét is.

VV Fanni kezdetektől fogva nem kedveli kiválasztottját, manipulátor nőszemélynek tartja, aki az orránál fogva vezeti játékostársait. Zsuzsára tette a jelét.

Az utolsóként beköltöző Robin a rövidke idő alatt összegyűjtött tapasztalatai, villatársai véleménye alapján választott. Hogy ezek alapján hogy jött ki Fanni – mikor szinte mindenki Zsuval utálkozik – az rejtély. Így VV Fanni is kapott egy kiválasztó jelet.

Laci előre beharangozta, hogy meglepetést fog okozni választásával. Az indok: menjen ki párbajozni és ha helye van a Villában, akkor jöjjön vissza, ha nincs, akkor maradjon kinn! Hoppá! A választottja VV Zsuzsa.

VV Vikcsu olyan embert választott,aki őt nem bántotta, sőt konfliktusuk sem volt. (Akkor meg miért?) Zsuzsát választotta.

Nem tud a választottjában megbízni Ádám, de ez még változhat a párbaj után. Sok sikert kívánt a párbajra Zsuzsának…

Következett a nap mondása – VV Edina

VV Edina beindult - ValóVilág7

VV Edina maradt utoljára és egyből bedobta a nap mondását:

Az én döntésem olyan személyhez áll nagyon közel, aki hozzám nagyon, nagyon közel áll.

Nem ellene van, hanem erősíteni akarja a jelével, meg nem is tartja olyan rossz embernek, amennyire a Villában sokan látják. Edina választottja Zsuzsa.

A végeredmény: Zsuzsa nyolc jelet kapott, Reni kettőt, Laci és Fanni egyet-egyet. Ha jól emlékszünk a korábbi ValóVilág adásokból, akkor aki ilyen sok jelet kapott a kiválasztáson,amellé odaálltak a nézők és a legtöbbször visszajött a párbajból…

RTLII
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv

{adinserter 4}

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top