Magyarország szépe 2015

	Budapest, 2015. június 5. A Magyarország Szépe verseny döntősei a budapesti sajtótájékoztatón 2015. június 5-én. A szépségverseny június 21-én lesz. MTI Fotó: Illyés TiborMagyarország Szépe verseny sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy több mint ezer jelentkező közül került ki az a huszonegy lány, akik közül tizenhatan június 21-én a Duna csatorna élő adásában mérkőzik meg egymással a Magyarország szépe címért.

A lányokat a szépségük mellett rátermettségük, nyelvtudásuk, tájékozottságuk alapján választotta be egy szakmai zsűri a legszebbek közé – hangzott el a verseny pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.

A középdöntőbe ötvenen, a döntőbe huszonegyen jutottak tovább, akik a végső megmérettetésig egy felkészítő táborban vesznek részt. A táborból csak tizenhatan jutnak be a Tatár Csilla és Harsányi Levente vezette élő műsorba.
Tatár Csilla elmondta: a csatorna a döntő előtti napon, június 20-án levetíti azt a rövid filmet, amely bemutatja a verseny válogatóját, a lányok felkészülését, a táborban töltött heteiket, végül a finalistákat is.

A június 21-i Magyarország Szépe versenyen a zsűri egy királynőt és két udvarhölgyet választ ki, de a közönség is szavazhat a neki legjobban tetszőre.

A megmérettetés győztese képviseli majd Magyarországot a Miss World 2015 nemzetközi döntőjén a kínai Szanjában.
Kulcsár Edina, a tavalyi királynő, a 2014-es világverseny londoni döntőjén a második helyezést érte el.
A Miss World szépségversenyt először 1951-ben rendezték meg, magyar résztvevő pedig 26 évvel ezelőtt szerepelt rajta először.

Újabb szépségverseny a láthatáron! Nemrég számoltunk be a Miss Universe Hungary legfrissebb híreiről  és máris itt a Magyarország Szépe vetélkedő!

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top