A horkolás említése kapcsán az az ember juthat először eszünkbe, akinek a horkolása miatt napok óta nem tudunk aludni. Aki megoldotta a problémát annak pedig az, hogy milyen egyszerű trükkel meg lehetett szüntetni párunk horkolását! Van pár ötletünk horkolás ellen!
„Rosszabb mint mennydörgés!” „Még cifrázza is, püfög közben, meg csámcsog!” „Napok óta nem alszom miatta, olyan vagyok már mint az élő halott!”
Ismerősek ezek a mondatok? A horkolással úgy okozunk másoknak kellemetlenséget, hogy abszolút nem is tudunk róla, sőt vannak akik egészen addig tagadják is, amíg fel nem veszik őket horkolás közben videóra…
A horkolás okai
A horkolás általában nem betegség. A légutakba gyorsan beáramló levegő megrezegteti a lágy szöveteket – a nyelvet, a garatot, a lágy szájpadot, vagy a nyelvcsapot – melyek a bosszantó hangot képezik ennek hatására. Ha mégis valamilyen betegségre gyanakszunk a horkolás kapcsán,haladéktalanul forduljunk orvoshoz!
Horkolást okozhat megfázás vagy allergia, amikor az orrdugulás gátolja a levegőáramlást. A kövér, túlsúlyos emberek esetében a zsírszövetek által elzárt légutakon áramlik gyorsabban a levegő és az rezegteti meg a hangképzéshez a fent említett belső szerveket. Aki lefekvéskor alkoholt fogyaszt, számoljon azzal, hogy a garat izmai elernyednek az ital hatására és emiatt horkolni fog. Számos más oka is lehet a horkolásnak – de mi lehet az ellenszere?
Tippek horkolás ellen
1. tipp: helyezkedjünk el úgy az ágyban, hogy kényelmes is legyen és a horkolást is megelőzzük! Ha kicsivel több párnát teszünk – vagy megemeljük az ágy fejrészét, akkor megakadályozhatjuk, hogy a nyelvünk lazán hátra csússzon és leszűkítse a levegő útját. Apró trükk, de van akinél beválhat!
2. tipp: aludjunk az oldalunkra fordulva! Jó, jó, de aki alszik, az nem tud arra figyelni, hogy éjszaka ne forduljon hanyatt! Erre találták ki a púpos pizsamát! A hálóruha felső hátrészébe egy kemény anyagot szoktak belevarrni, amire ha ráfekszik a páciens, akkor megnyomja a hátát.
3. tipp: a legkézenfekvőbb ötlet. Ha eldugult az orrunk, akkor tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy szabaddá tegyük a levegő útját. Orrcsepp, orrspray, vagy akár gyógyszer is segíthet az orrdugulás ellen. Ha allergia okozza az orrdugulást, akkor kövessük a szakorvos utasításait, amellett szüntessük meg az allergiát kiváltó okokat a lakásban! (Pl.: öblítő csere, rendszeres porszívózás, stb.)
4. tipp: a kövér emberek diéta segítségével csökkenthetik a problémát. A zsírszövetek apadásával nő a légút átmérője.
5. tipp: szokjunk le a dohányzásról. A dohányos ember a füst miatt megduzzadt garat miatt, beszűkült légútja miatt horkol.
6. tipp: lefekvés előtt lehetőleg ne fogyasszunk alkoholt és ne is együnk! Mindkét dolog egészségtelen, emellett ellazítja a garatizmokat, ami horkoláshoz vezet.
Önnek van egy tippje horkolás ellen? Mondja el nekünk!
Ne bízzunk a csodaszerekben!
Az újságokban, az interneten egyre másra jelennek meg a horkolás elleni csodaszerek, készülékeke, pirulák. Vannak köztük valóban hatásosak és biztosan vannak sima átverések is. Utóbbiakat elkerülhetjük, ha a horkolás miatt felkeressük az orvost, aki először kivizsgálja a horkolás okát (orr-, fül, gégész, tüdőgyógyász, stb.), majd szükség esetén előírja számunkra a megfelelő gyógymódot!
Mit tehet az, aki csak aludni szeretne?
Az alvás az egyik legfontosabb életfunkciónk, szörnyű érzés az, ha valaki álmos, akar is, de nem tud aludni! Ebben a helyzetben az cselekszik jól, aki segít partnerének kideríteni a horkolás okát, majd kiválasztani annak leghatásosabb ellenszerét. Vagy bevarrja a partnere pizsamájába a teniszlabdát, ahogy arra a 2. tippünkben utaltunk.
Attól, hogy éjszakánként felébreszti hangosan horkoló párját, a probléma nem fog megoldódni, sőt!
Sokan próbálkoznak füldugóval, zenével, fütyörészéssel. Vannak akik jól bepárásítják a szobát, vagy egész este égetik a villanyt. Nem ez a jó megoldás! A súlyosan horkolót – minél előbb – orvoshoz kell küldeni!
{adinserter 4}