Szén Alexandra vasárnap este a Rising Star első párbajshowjában Tóth Vera – Sorskerék című dalával emelte fel a falat. A november 30-i showban meggyőzte a közönséget és a zsűrit is arról, hogy helye van a TOP12-ben. Nézzük újra a produkciót!
Majka
Rising Star: a vasárnapi párbajellenfelek
Elmondjuk kik lesznek a párbajellenfelek! November utolsó napján, vasárnap az első párbaj showval jelentkezik a Rising Star.
Rising Star: már csak nyolcan hiányoznak a TOP24 mezőnyéből
Vasárnap este a végső válogatásra készül a Rising Star. A TV2 rendhagyó tehetségkutató műsorában már már csak nyolc hely kiadó, de 14-en lépnek produkciójukkal a fal mögé! Most már nem biztos, hogy elég lesz ha felemelkedik a fal, a minél magasabb százalék is számítani fog.
Rising Star 2. élő show: hétszer emelkedett fel a fal
Rising Star, vasárnap este, második élő show. Röviden összefoglaljuk az élő adás legfontosabb eseményeit, kiemelve a falemelő produkciókat.
Rising Star: a zsűriszoba előtt
Tv-műsor - tv2 - tehetségkutató: a Rising Star első adásában ellátogathatunk a zsűriszobába, ahol megható és drámai pillanatokkal jönnek a tv2 tehetségkutató műsorába jelentkezett énekesek.
Október 28-án vasárnap rajtol, indul a Rising Star!
Tv-műsor - tv2 - Rising Star: hétvégén kezdődik a hazai televíziózás legújszerűbb tehetségkutató műsora, a Rising Star! Már letölthető a szavazáshoz szükséges mobil alkalmazás.
Sípos Peti esett ki a Sztárban Sztár 2014 hatodik élő showban
A 6. élő show menetébe egy újítás került: az énekesek egyrészt a rájuk kiszabott sztár bőrébe bújtak, másrészt csapatban is színpadra álltak. A show végén a nézők és a zsűri összesített szavazatai alapján Sipos Peti fejezte be a további versengést.
Majka lesz Ördög Nóra társa
Tv-műsor - zenei tehetségkutató: Majka lesz Ördög Nóra műsorvezető társa a tv2 hamarosan induló új tehetségkutató műsorában, a Rising Starban.
Sztárban Sztár 2014 harmadik adás: kiesett Koós Réka
A Sztárban Sztár 2014 harmadik élő show tíz talpon maradt résztvevője közül Koós Réka esett ki. Kilencen készülhetnek a jövő vasárnapi élő showra.
Sztárban sztár 2014 első hétvége: kiesett Völgyi Zsuzsi
Völgyi Zsuzsi Samantha Foxként zavarba ejtő produkciót adott elő a Sztárban Sztár színpadán, a megszemélyesített kebelcsodához hasonlóan az erotikára helyezte a hangsúlyt a Touch Me című szám előadásakor.
Minden sztárban ott lapul egy másik
Felkészültünk a Sztárban sztár 2014 szériára, tőlünk akár kezdődhet is az ismert énekesek vetélkedése! Lássuk kiben, melyik sztár rejtőzött el!