Az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán több személygépkocsi és tehergépjármű ütközött össze. A közúti baleset az elsődleges adatok szerint három halálos áldozatot követelt Az M5-ös autópálya Budapest felé vezető, Ócsa és Gyál közötti szakaszán egy kamion az árokba borult, és szintén árokba borult egy mikrobusz, amelyből jelenleg is mentik az utasokat. A helyszínen több...
A nyugat-nílusi láz Magyarországon. A vírusgazdák a madarak
Magyarországon 2013-ban eddig egy esetet regisztráltak, a nyugat-nílusi láz az agyhártyagyulladásra jellemző tüneteket produkált egy Pest megyében élő idős embernél. 2013. augusztus 29. Magyarországon rendszeresen előfordul a nyugat-nílusi láz Magyarországon az idén eddig egy nyugat-nílusi lázzal fertőzött beteget regisztráltak – olvasható az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) jelentésében. A Pest megyében élő 64 éves betegen augusztus...
Az első Vámpír a világon – Vlad Tepes herceg
Történelmi hitelességre törekszik az új Dracula-film, a havasföldi Vlad Tepes herceg mítosza jövőre kerül a mozikba. Már forgatják Vlad Tepes hiteles történetét Belfast után már egy amerikai nemzeti parkban forgat az új Dracula-film stábja, a vadregényes, érintetlen táj Erdélyt helyettesíti. Az elmúlt években féltucatnyi Dracula-projekt fordult meg hollywoodi berkekben, de ez a produkció az egyetlen,...
Ha Szíria vegyi fegyvert vetett be, az USA nem nézi tétlenül
Barack Obama amerikai elnök még nem döntött a Szíria elleni támadásról, de el akarja rettenteni Damaszkuszt. Washington szerint Szíria kormánya a felelős a vegyi fegyverek bevetéséért 2013. 09. 29 Barack Obama amerikai elnök szerdán kijelentette, hogy még nem hozott döntést a Szíria elleni katonai csapásról, de rámutatott, hogy a fontolgatott „korlátozott akció” célja a Damaszkusz...
Három hónapra elegendő gyógyszer lesz kiváltható szeptembertől
Az orvos akár három hónap időtartamra is elláthatja a beteget gyógyszerrel. A gyógyszer kiváltásának új szabályai A szeptemberi jogszabályváltozások között módosulnak a gyógyszerrendelés- és kiváltás szabályai, így az 50 ezer forintnál alacsonyabb fogyasztói árú, krónikus betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek esetében az orvos három hónap időtartamra is elláthatja a beteget gyógyszerrel úgy, hogy a három vényen...
A Bándy Kata ügyben kezdődik a másodfokú tárgyalás
A Pécsi Ítélőtábla ma kezdi tárgyalni másodfokon a Bándy Kata rendőrségi pszichológus megölésével vádolt P. László büntetőügyét. 2013. augusztus 28. Akár már ma ítélet születhet a Bándy Kata ügyben A táblabíróság korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy ha nem lesz bizonyítási indítvány, amelynek a bíróság helyt adna, nem kizárt, hogy az ügyben már az első...
Ha a kutya elveszett, keressük meg mobiltelefonnal
Letölthető, ingyenes mobiltelefonos kutyakereső alkalmazás: „Vigyél Haza” kutyakereső rendszer. Százezer kutya az utcákon Bemutatta állatbarátoknak szánt okostelefon alkalmazását a Vigyél Haza Alapítvány és a Telenor. A Vidékfejlesztési Minisztérium szakmai támogatásával készült „Vigyél Haza” kutyakereső rendszer az ebtulajdonosoknak és más lelkes állatbarátoknak nyújt segítséget, emellett az állatmenhelyek és a civil állatmentők munkáját is támogatja – tudatta...
Tanévkezdés – összefoglaló a 2013. szeptemberi változásokról
Az új köznevelési törvény legfontosabb változásait gyűjtöttük egybe ebben a cikkben, a közelgő tanévkezdés kapcsán. Tanévkezdés a pedagógusok szemszögéből Az új köznevelési törvény A köznevelési törvény e héten elfogadott módosításával a pedagógus-életpálya rendszere és a béremelés már az idei tanévkezdéskor kiterjed majd a köznevelési intézményekben pedagógus munkakörben foglalkoztatott valamennyi munkavállalóra. A változtatás része az új...
Világbajnok a magyar férfi öttusa váltó a tajvani Kaohsziungban
Az öttusa váltó csapat sikerével a magyar öttusasport 50. világbajnoki címét szerezte meg. Demeter Bence, Kasza Róbert, Marosi Ádám öttusa váltó világbajnok! Aranyérmet nyert a Demeter Bence, Kasza Róbert, Marosi Ádám összeállítású magyar férfi öttusa váltó kedden, a tajvani Kaohsziungban zajló öttusa-világbajnokság zárónapján. A staféta sikerével a magyar öttusasport 50. világbajnoki címét szerezte meg. A...
Pedagógus-életpálya rendszer és béremelés szeptembertől
Az Országgyűlés a 2013. augusztus 27-i rendkívüli ülésén elfogadta a köznevelési törvény módosítását, melynek értelmében a pedagógus-életpálya rendszere és a béremelés 2013. szeptembertől életbe lép. Pedagógus-életpálya kiterjesztése A végszavazás eredménye 257 Igen, 34 Nem és 2 Tartózkodott, így az Országgyűlés az ülésen elfogadta a köznevelési törvény módosítását, melynek értelmében a pedagógus-életpálya rendszere és a béremelés...
Channing Tatum kecskeszakállat növesztett és kiszőkült
Nem az eddig megkeresett dollármilliók vették el a modellből filmsztárrá lett Channing Tatum eszét, hanem egy készülő film miatt változott ekkorát! Hamarosan megmentheti az elnök életét Channing Tatum Az elnök végveszélyben Channing Tatum mostantól hivatalosan is platinaszőke: a macsó színész – aki a Forbes-lista szerint szakmájában a világ második legjobban kereső férfija – eddig minden...
Kóstolja meg Magyarországot! Nyíregyháza, 2013. szeptember 14.
Kóstolja meg Magyarországot! – címmel gasztronómia show megrendezésére kerül sor – immár tizedik alkalommal – a nyíregyházi Sóstói Múzeumfaluban. Jubileumi „Kóstolja meg!” Eddig 36 szakácscsapat több mint 80 féle étellel nevezett a 10. Kóstolja meg Magyarországot! elnevezésű gasztronómiai show-ra, amelyet 2013. szeptember 14-én rendeznek meg a Sóstói Múzeumfaluban, ahol a tárkonyos-almás csirkelevestől a tirpák tarhonyán...
A románok és az észtek ellen készülő magyar labdarúgó válogatott
A románok ellen Bukarestben, 2013. szeptember 6-án, 20:00-kor, az észtek ellen idehaza 2013. szeptember 10-én, 20.30-kor a Puskás-stadionban játszik világbajnoki selejtezőt a magyar labdarúgó válogatott. A magyar labdarúgó válogatott kerete A legutóbbi összeállításhoz képest kimaradt Juhász Roland a Videoton FC játékosa és az egyelőre csapat nélküli Pintér Ádám. Előbbi sérülés miatt, utóbbi játékhiány okán maradt...
Képek csoportos átnevezése a legegyszerűbben
A képek helyett írhattam volna azt is, hogy fájlok, mert mindegy a módszer lényegét tekintve, hogy milyen típusú fájlt – kép, zene, video, stb. – nevezek át. Képek átnevezése – miért van rá szükség? A digitális fényképezőgépek – és most már a mobiltelefonok, tabletek okán is – rengeteg kép található a merevlemezünkön, melyeket a legtöbbször...
A chili, csili, chiley vagy Cayenne bors története
A magyaros konyha egyik jellegzetessége, a csípős, erős íz, amihez jó magyar paprikát, vagy újabban chilit használunk. A világ más részein szintén kedvelik ha „kigyullad a szájuk”, nem véletlen, hogy a Mexikóból származó chili népszerűsége töretlen. A chili története Mexikóváros világhírű antropológiai múzeumaiban a tolték, maja, azték és más indián kultúrában gyakran látni a megmaradt...
Két szavazó a margitszigeti véleménynyilvánító népszavazáson
A Margitsziget három állandó lakosa közül ketten mentek el a véleménynyilvánító népszavazásra, akik elutasították a fővároshoz tartozást. Kié legyen a Margitsziget? A Margitszigeten állandó bejelentett lakosként élő három ember közül kettő vett részt a 2013. augusztus 25-én, vasárnap tartott helyi véleménynyilvánító népszavazáson, mindketten elutasították, hogy a Fővárosi Önkormányzat közvetlen irányítása alá vonja a Margitszigetet –...
Földhasználat bejelentésének határideje: 2013. szeptember 30.
A Vidékfejlesztési Minisztérium a termőföldről szóló törvény június 30-tól hatályos rendelkezéseire figyelmeztet, közeleg a földhasználat bejelentésének végső határideje. A földhasználat bejelentése sokáig már nem halogatható Kinek kell bejelentenie? Földhasználati bejelentést kell tenniük szeptember 30-ig azoknak a földhasználóknak, akik 2012. december 31-ig a földrészletek számától függetlenül egy hektár vagy annál kisebb nagyságú termőföld használatát már megkezdték...
Kevin Costner húsz éve nem jut a pénzéhez
Csalás miatt pereskedne a Robin Hood című filmje kapcsán, de nem hagyja a bíróság. Jogdíját perelné Kevin Costner – a bíróság visszadobta a beadványát Ismét elutasította a bíróság Kevin Costner beadványát, aki csalás miatt akart pert indítani. A színész azt állítja, hogy az 1991-es Robin Hood-filmjét gyártó cég nem fizette ki a neki járó jogdíjat...
A trükkös tolvajok a rezsicsökkentés okán jutnak be a lakásokba!
Újabb rezsicsökkentésre hivatkozva jutottak be az idős sértettekhez a trükkös tolvajok, de a „pánikgomb” elriasztotta az elkövetőket – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a megyei RFK sajtószolgálatától. Rezsicsökkentésre hivatkoznak a trükkös tolvajok A segélyhívógomb segített A Jászberényi Rendőrkapitányság Jászapáti Rendőrőrse eljárást indított csalás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. A rendelkezésre álló adatok...
Muzsikált a malac mikor elsüllyedt a Titanic
Edith Rosenbaum zenedoboza a La Sorella című zeneszámot játszotta a Titanic süllyedésekor. Muzsikált a malac! A zenedoboz és a dal története a magazinba!
A kis tapír lehet Veszprém új sztárja
Nőstény tapír született Veszprémben az állatkertben. Veszprém, 2013. augusztus 23. A jövő héttől tekinthető meg a kis tapír A nőstény tapír vasárnap született a veszprémi állatkertben, 2013. augusztus 23-án. A tapírbébi egyelőre ismerkedik a környezettel, a látogatók csak a jövő héten nézhetik meg. A kis állat az első Veszprémben született tapír. Műsorajánló tévécsatornánként Duna TV...
Repülőgép testközelből: reptéri kilátóterasz a fővárosban
Úti cél is lehet a Nemzetközi Repülőtér, számtalan kicsi és nagy, új és matuzsálem korú repülőgép! Reptéri kilátó és a Szolnoki Repülőgép Múzeum A repülés szerelmesei számára régóta várt örömhírrel jelentkezett a Budapest Airport. 2013. augusztus 9-én reggel 8 órától újra megnyílt az érdeklődők előtt a 2A terminál kilátóterasza. A sokak által kedvelt kilátót a...
Hírös Vágta Kecskeméten, 2013. augusztus 24-én
A Vasútpark mellett, az egykori KTE pályán lesz a Nemzeti Vágta előfutama a Hírös Vágta. A Hírös Vágta programjai között lovas szakkiállítás és vásár 2013. augusztus 24-én szombaton Kecskeméten a Vasútpark mellett, az egykori KTE pálya területén lesz megrendezve a Nemzeti Vágta előfutama, a Hírös Vágta. Az egész napos rendezvény előfutamai napközben zajlanak, amelyeket lovas...
Középpontban az eutanázia: a Kúria döntésére várva
A Kúria még nem döntött az eutanáziáról szóló népi kezdeményezés ügyében. Az eutanázia aktív és passzív formájában egyaránt kérdéseket vet fel A Kúria még nem döntött az eutanáziáról szóló, az Országos Választási Bizottság (OVB) által korábban hitelesített népi kezdeményezés ügyében – közölte a Nemzeti Választási Iroda az MTI megkeresésére. A kérdés így szól Egyetért-e Ön...